A következőkben a híres mitológiai alak, Minótaurosz új típusú önéletrajza olvasható, aki az iskola portási pozícióját kívánja megpályázni. A szöveg szerzője Gárdonyi Réka.
Minótaurosz
(1) 234 5678 a_szörny@gmail.com 713 03 Knósszosz, Palota utca 3.
Profil
Tanulmányaimnak megfelelően szeretném megpályázni az iskolai portás pozíciót teljes állásban, ahol hasznosítani tudnám magyar nyelvismeretemet.
Tapasztalat
Fővárosi könyvtár — 2010-jelen
Meseolvasó vagyok a helyi könyvtárban, ami azt jelenti, hogy keddenként és csütörtökönként 15:00 és 16:00 között mesedélutánt tartok a 4-8 éves gyermekeknek. Ez a munka nagyban hozzájárult szociális tevékenységeimhez, érzelmi intelligenciám rengeteget fejlődött ezalatt az idő alatt, sokkal jobb emberismerővé lettem.
Makk utcai sakk-klub — 2005-2008
Három éven keresztül én voltam a Makk utcai sakk-klub vezetője. Munkámhoz hozzátartozott az új játékosok igazoltatása, illetve a versenyek körülményeinek megszervezése. Nagyon élveztem a gyermekek tanítását, és azt, hogy én is rengeteget tanulhattam tőlük.
Kréta jellegzetességei — 2001-2004.
2001-2004-ig főszakács voltam a Kréta jellegzetességei nevű étteremben. Hihetetlenül élveztem a munkát, ami napról-napra próbára tette a kreativitásomat, hiszen az én feladatom volt új recepteket írni, és változatossá tenni a menüt. A hagyomány megtartására szintén nagy hangsúlyt fektettem.
Tanulmányok
1995-1999-ig a Labirintusi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola diákja voltam. Rengeteg ismeretet sajátíthattam el, amik mind hozzájárulnak szakmai sikereimhez.
Kompetenciák
társas kompetenciák
Emberközpontúnak tartom magam, legfontosabb tulajdonságom az empátia.
számítógépes kompetenciák
Tanult programnyelvek: Pascal, C, Java
Kiemelkedően jól használom: Word, Excel, PowerPoint
Nyelvtudás
Angol nyelvből felsőfokú tudásra tettem szert (napi szintű használat), német nyelvből pedig középszinten tudok írni és beszélni.
Hobbi(k)
Rendszeresen sportolok, szeretek sakkozni és origamizni (nyugati és japán modellek készítése, kiállításokon való részvétel, oktatás), valamint szívesen veszek részt informatikai kurzusokon.
További információk
Több évszázadot töltöttem azzal, hogy az emberek elfogadjanak, és ne féljenek tőlem. A mai napig is kapok rosszalló tekinteteket, mikor hétköznapi emberként viselkedem. Legjobban a gyermekek reakciójától féltem, viszont legnagyobb megdöbbenésemre a kisemberek fogadnak el leginkább. Különlegesnek és viccesnek (pozitív értelemben véve) tartják a kinézetemet. Ennek köszönhetően nagyon élvezem a gyermekekkel való közös munkát, ezért tartom magamat alkalmasnak erre az állásra.
Az önéletrajz eredeti formájában itt tekinthető meg.