A következőkben III. Alexandrosz önéletrajza olvasható, aki korábbi sikerein felbuzdulva állatidomárként szeretne dolgozni a Fővárosi Nagycirkusznak. Sleisz Dániel írása

Kr. e. 356-ban születettem Pellában (Πέλλα), a Makedón Királyság legjelentősebb kereskedelmi központjában. Szüleim az Alexandrosz (Ἀλέξανδρος) nevet adták nekem, amelynek jelentése „férfiak védelmezője”. Édesapám II. Philipposz (Φίλιππος), dicső makedón király, uralkodása alatt sikeresen gyarapította országa területét: a több évig elhúzódó hadjáratai során rátette kezét Illíriára, Trákiára és Paióniára is. Uralkodása során felvirágzott Makedónia gazdasága és kereskedelme is. Segítségemmel a Kr. e. 338-ban megvívott khairóneiai sorsdöntő ütközetben fényes győzelmet aratott a görög seregek felett, ezzel szövetségbe kényszerítve az államokat, amelyeknek vezéréül saját magát választotta meg. Édesanyám, Olümpiasz, előkelő származású volt, az épeiroszi Molosszoszok házából való I. Neoptolemosz (Νεοπτόλεμος) királynak volt a lánya. Családja a hős Akhilleusz (Ἀχιλλεύς) unokájáról, Molosszoszról kapta nevét. Apai ágon Héraklésztól (Ἡρακλῆς), anyai ágon pedig egyenesen Zeusztól (Zεύς) származtatom magam.

Gyermekkoromban megtanultam lovagolni, aminek nemes képességét egész életem során mesterfokon űztem. Tizenkét éves koromban édesapám vett egy szépséges lovat, de az nagy bosszúságára senkit sem engedett a hátára ülni, és szüntelenül ágaskodott. Ekkor én is megpróbálkoztam, és végül sikerült megszelídítenem. Kiderült, hogy csupán csak a saját árnyékától félt. Bukephalosznak (Βουκέφαλος) neveztem el, és hű társam volt egészen az indiai hadjáratomig, mikoron halálos sebet szerzett a Hüdaszpész menti csatában.

Ifjúkoromban a szabadidőmet leginkább a tanulásnak, művelődésnek szenteltem. Már gyermekkoromtól fogva lenyűgözött a költészet szépsége. Kedvenceim Euripidész drámái voltak, amiket természetesen kívülről fújtam. Leginkább azonban a fegyverekkel való bánásmódban emelkedtem ki: kardforgatásban, gerelyhajításban és az íjászatban. Olyan gyorsan tudtam futni, hogy barátaim szerint indulhattam volna az olümpiai játékokon is. Tizenhárom éves koromban atyám a bölcs Arisztotelészt választotta tanítómnak. Tanításainak köszönhetően alakult ki a homéroszi eposzok iránti szenvedélyem, különösen az Íliász állt közel a szívemhez.

Apám Kr. e. 340-ben nevezett ki a királyság kormányzójává, mikor háborúba indult Büzantion ellen. Az ekkortájt kitört maidosz lázadást könnyűszerrel levertem, és a területeiken helyőrséget alapítottam, amit később Alexandropolisznak neveztem el. Azt ezt következő időkben a beteges hobbijaim egyikévé vált, hogy magamról neveztem el a meghódított városokat.

Az indiai hadjáratom során, Kr. e. 326-ban, seregem a hüdaszpészi csatában ütközött meg a pandzsábi Pauravasz királyával, Pórosszal, és kétszáz harci elefántjával. Hatalmas veszteségeink árán ugyan, de megnyertük a csatát. Az életben maradt fenevadakat besoroztam seregembe. Annyira megtetszettek ezek a lenyűgöző ormányosok, hogy még a saját palotámat is velük őriztettem. Külön titulust hoztam létre az elefántokból álló harci egységek vezetésére: az elephantarchot.

Uralkodásaim során különböző pozíciókban „foglaltam helyet”: voltam már makedón király, Egyiptom fáraója és Perzsia királya is. Mára azonban felhagytam a királykodással, és egy tigristenyésztő vállalat igazgató-helyettesévé nőttem ki magam. Sajnos ebben a munkakörben túl sok a papírmunka, így nem jut időm az állatokkal foglalkozni, amely már egészen kiskoromtól fogva felettébb foglalkoztatott. Így amennyiben lehetőségem lenne elnyerni az állatidomár állásukat, megtenném Önöknek azt a szívességet, hogy nem indítanék hadjáratot a Fővárosi Nagycirkusz ellen.

Válaszukat kérem galambbal postázzák az alábbi címre: 1000 Skopje, Alexandrosz улица 32/A

 III. Alexandrosz

 Kelt: 2017. 11. 17.